Hé, soha ne félj, hogy odasodor a szél, ahol jó!
Hé, ha valami van, de nem az igazi még, ne remélj!

Itt a kölnije, itt a rúzsa.
Õ meg elszökött. Szép kis múzsa.
Meg se ihletett, úgy elhúzta
Innen a csíkot, hogy csak na!

Ma lesz - ó, yes - az a nap,
Mikor nem jutok nõhöz.
Nem, de szóhoz sem!
A szerelem, mint egy rossz elem
Kimerült és kiderül, hogy lyukat mar a szívemen.

Ki mondja meg nekem, hogy most mi a fene legyen?
Csak ide-oda szökellek, mint zerge fenn a hegyen.
Jobbra át! Balra át! Kerülöm a kapuját.
Nélküle még elvagyok, de ki csinál ma vacsorát?

Bemegyek egy moziba és tönkretesz,
Ahogy a jó nevû jenkik éppen ölelkeznek.
Õ is így csinált velem az ágyban,
Nagy bajban voltam és kisgatyában.

Hé, soha ne félj...

"Maradok, ha akarod" - hát itt maradt.
Én a szívemet adtam, õ a pofonokat.
Gyõzött. Fõzött. Alig-alig bõgött.
Gyönyörû volt, de nyár után az õsz jött.

S jöttek a gondok: a számla meg a gondnok,
A Mikulás, a megszokás, az unalomblokk.
A tél elmúlt, s vele még valami más,
Ez a szevasz tavasz csak az utolsó felvonás.

Szép volt. Jó volt! Köszönöm Ennyi!
De mégis - mégis? - kellene tenni
Valamit, amitõl megérti - mit? -
Hogy szeret engem, és itt csak ez számít!

Valamikor itt volt a világvége,
A lány még vár, hát harcolj érte!
Nem kell, reggel, amikor felkel,
Fogadok, hogy õ hív fel.

Hé, soha ne félj, hogy odasodor a szél, ahol jó!
Hé, ha valami van de nem az igazi még, ne remélj!
Lesz még rosszabb.