(Galla Miklós - Dolák-Saly Róbert)

A bálteremben kért fel engem,

Azt hittem rögtön elájulok.

Megáll az ész, egy híres színész

És akit felkért az én vagyok.

Irígykedett a vendégsereg,

Senki sem volt nálam boldogabb.

Táncolt velem az én istenem,

Szôttem a szebbnél szebb álmokat.

De közben olyan izgatott voltam,

És csak én ôriztem nagy titkomat:

Hogy mindjárt hányok, lehet hogy hányok,

Ha ideges a gyomrom hánynom kell.

Nagy esélyt látok arra, hogy hányok,

Ha marad ez a gyötrô hányinger.

Egy asztalhoz vitt és ettünk kiwit,

És kagylót, meg tésztát, meg epreket.

Reméltem én, hogy van még remény

És egyszer a színész majd megszeret.

De aztán csendben falfehér lettem,

És tudtam már, hogy minden elveszett.

Tudniillik hánytam, ordítva hánytam,

Beleremegett a bálterem.

Szántam és bántam, de mégis hánytam,

Kijön a belem, úgy éreztem.

S a színész így szólt: "Hölgyem ez szép volt!

Nekem ez a látvány oly csodás!

Ha ilyet látok, a mennyben járok!

Nekem ez a legszebb vallomás!

Kérem még hányjon, kisasszony hányjon!

Maga az a lány, ki kell nekem!

Régóta várom, hogy egy nô hányjon,

Ha maga is akarja elveszem!"

Transcribed by IITI