Leszáll az éj, és végül eljutunk a helyig

Egy virág lassan szirmot bont a falon túl

Sötét a terem, mindig ugyanúgy

Nem is igen hinnéd el, hogy valami mindig visszahúz ide



Ahol csak Õ, egyedül Õ a tiszta fény

Bár nem hagyott esélyt a múlt nekünk, se neki, se nekem még

A szinpadon csak néhány kék lámpa ég

De emlékszem Rá mindig ahogy a terembe lép



Igazi gyémánt ragyog rajta, kevés a karc

Elvakít a pillanat, s a szívembe mar hamar

Nézek Rád, itt persze többen vannak így

Ahol Te táncolsz, másnak ott ássák a sírt, angyal



Angyal vagyok melletted...



Többet érdemelsz a szemünknél

Nem is tudod, nem nevetsz rég

Többet érdemelsz az aranynál

Ha igazán néznének, látnák, hogy sokkal szebben ragyogsz már



Többet érdemelsz a kezünknél

Nem is tudod, csak nevetsz rég

Többet érdemelsz az aranynál

Ha igazán néznének, látnák, hogy sokkal szebben ragyogsz már



Lehet, hogy még csak most jövök, de régen ismerem

Nekünk a szívünkben ott a jel, és minimum egy helyen

Mert a múltunk összeköt, a jövõ úgyis egy

Én érte voltam mindig, tudja érte is leszek mindig



Táncolj még, ragyogj csak 

Igazi gyémánt vagy, rajtad kevés a karc

Te most is valahogy visszajössz, hogy szabadon elvigyél

Én meg a kezedet keresem, valahogy tudom, hogy valahol összeér



Többet érdemelsz a szemünknél

Nem is tudod, nem nevetsz rég

Többet érdemelsz az aranynál

Ha igazán néznének, látnák, hogy sokkal szebben ragyogsz már



Többet érdemelsz a kezünknél

Nem is tudod, csak nevetsz rég

Többet érdemelsz az aranynál

Ha igazán néznének, látnák, hogy sokkal szebben ragyogsz már



Többet érdemelsz a szemünknél

Többet érdemelsz az aranynál

Többet érdemelsz a kezünknél

Többet érdemelsz az aranynál