Nem fénylett még nap, se hold, sem csillagok,

Hideg volt a föld, és sivár, üres pusztaság,

Vad sem verte fel az éjnek menedékét

Nem bolygatta meg senki-semmi az isten atyát

Elbúsult fenti égi csarnok-palotában,

Szólni vágyott mindenek ura, ős-öregisten,

Könnyéből szórt éji égre csillagokat,

Mosolyából nap lett meleg, és fény a hideg égen



Égbolt széléből letört lám, egy darabot

Vele formázta meg a szóval szóló gyermekét,

Vízben hallal, erdei vaddal táplálta,

S neki adta végül csillagok fénye, tűz melegét

Dal szólalt meg, szél-virágok muzsikája,

Nyár jött, édes, egekig érő szava-násza.

Így lett gazdája pusztának-rónának,

Aranyos szegletnek, e világ szép hajnalának



Ott ül, fényes égi trónján

Nap atyánk balján, hold anyánk jobbján

Nevetése széllel indul, velünk sír, ha könnyünk csordul,

Áldj meg a régiek szaván.