Kölcsey Ferenc: Himnusz
Isten! áldd-meg a' Magyart
Jó kedvvel, bõséggel;
Nyújts feléje védõ kart;
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors a' kit régen tép,
Hozz rá víg esztendõt,
Megbünhödte már e' nép
A' múltat s jövendõt!
Õseinket felhozád
Kárpát szent bérczére,
Általad nyert szép hazát
Bendeguznak vére;
'S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád' hõs magzatjai
Felvirágozának.
Érttünk Kunság' mezejin
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szõlõvesszejin
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk' gyakran plántálád
Vad Török' sánczára,
'S nyögte Mátyás' bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bûneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgõ fellegedben;
Most rabló Mongol' nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd Töröktõl rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozmán' vad' népének
Vert hadunk' csonthalmain
Gyõzedelmi ének!
Hányszor támadt tenn fiad,
Szép Hazám' kebledre;
'S lettél magzatod miatt
Magzatod' hamvvedre!
Bújt az Üldözött, s' felé
Kard nyúl barlangjában;
Szerte nézett, s' nem lelé
Honját a' hazában;
Bérczre hág és völgybe száll,
Bú 's kétség mellette,
Vérözön lábainál,
'S lángtenger felette.
Vár állott, most kõhalom;
Kedv 's öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek;
'S ah, szabadság nem virúl
A' holtnak vérébõl,
Kínzó rabság' könnye húll
Árvánk' hõ szemébõl.
Szánd-meg Isten! a' Magyart
Kit vészek hányának,
Nyujts feléje védõ kart
Tengerén kínjának;
Bal sors a' kit régen tép,
Hozz rá víg esztendõt,
Megbünhödte már e' nép
A' múltat 's jövendõt!
Sent by Carlos André Pereira da Silva Branco