Egy hete, hogy szenvedek... és te tudod, hogy itt valaki vár.
"Figyeli az utakat, gyere már!"
Kösz, hogy jössz, és mindened kiteszed,
Ledobom a gátlásaimat és kimegyek
Az erkélyre. Magamat kizárom, szívemet kitárom,
És ma is odakiáltom,
Hogy nincs a helyzetemben semmi, - de semmi! -
Amit ne lehetne kissé jobbá tenni.

Áj lav jú!
Szégyellem, de kellesz piszkosul!
Áj lav jú!
Ne hagyj engem így ártatlanul!

Állítom, a szívem egy rom, s nyom.
Leromlott a bizonyítványom.
S az állapotom? Na az se normális!
Kérdeztem az orvost: ugye hormonális?

Kivizsgált és végülis így szólt:
Kutyabaj, csak egy átlagos szívkór.
Meggyógyul, s ha nyolc napon túl is eltart,
A tünetei szûnnek majd.

Áj lav jú...

Ágy alá gyaláz a láz.
A nagyapám belemagyaráz a bal fülembe.
Lefeküdni minek, hogyha nincs kivel? - kérdem én,
Mire így felel: Na idefigyelj!

Ugyanaz a nõ lesz gyermekeid anyja.
Aki anyósod lánya, és eljön a napja,
Hogy nem érted - nem ezt kérted -,
Hát miért tett veled ilyet ez az élet?

Áj lav jú...