inkább a versed költsd és ne a rosszhíredet

a városban egyedül én vagyok veled és nézlek

ahogyan a sárban mászol és látom neked is csak

a fagolyók nõnek a szemeid helyén

és te se veszel észre mást csak ami elédtáncol és ordít



de csak az kiabál aki fél

te magadon nevess csendesebb legyél

az kiabál aki fél

játszom veled de az én nevem nem ér

lõdd ki magad figyeld a csendet hallgass

figyelj



mellébeszél aki mindent akar az a kis élet amit te szépnek hiszel

nekem annyit se ér mint a vécépapír kit érdekelne ha kitörne

valami háború a magam részérõl inkább a seggem félteném

hiszen a lelkem köszöni szépen jól van valami mély dolog fenekén

írja a versét

az elsõt

hogy a fejébe szólnak a hangok

meg a teste

ami olyan hogy egybõl rímel rá a lelke

és helyetted ordít hogy ne kiabálj



mert csak az kiabál aki fél

te magadon nevess csendesebb legyél

az kiabál aki fél

játszom veled de az én nevem nem ér

lõdd ki magad  figyeld a csendet hallgass

és írjad a versed

de csak addig írjad amíg azt nem mondják

nem rossz de ezt már írtad



tudod az egyetlen út ami valahova vezet ez a hosszú vörös

amin éppen gyalogolok voltak idõk mikor azt éreztem

hogy ez az út lesz a vesztem és a végén belebukok

egyedül a téren álmodik a nyomor

pénzem az nincsen és a város is üres

és mégis ezerszer színesebb mint a képeken

én élvezem